VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán
A "VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán" című projekt rendezvényeinek adott otthont október 11-én a vezsenyi, másnap pedig a besenyszögi művelődési ház

Vezsenyen a 2000. évi rekord árvízről készült kisfilm levetítése után Szabó Ferenc, a község polgármestere és Lovas Attila igazgató mondott köszöntőt, majd dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője osztotta meg gondolatait.

Az OVF és a KÖTIVIZIG konzorciumában megvalósuló projekt elemeit Fazekas Helga árvízvédelmi szakágazatvezető mutatta be a jelenlévőknek, köztük Hubai Imrének, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökének és Virág Józsefnek, Tiszajenő polgármesterének.
 
Ezt követően - többnyire a vezsenyi és tiszajenői nyárigátakat érintő beavatkozásokra vonatkozó - kérdésekre Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója adott választ. 
Besenyszögön ugyancsak az árvízi dokumentumfilmmel kezdődött az esemény, amit Balogh Zoltán helyi polgármester és Szalay Ferenc szolnoki városvezető beszéde követett. Ezen a helyszínen is az igazgatóság részéről Fazekas Helga avatta be a hallgatóságot a jövőre befejeződő hullámtéri projekt részleteibe.