VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán

A Széchenyi 2020 részeként, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében, mintegy 15,6 milliárd forintos támogatással megkezdődik az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság beruházásában a „VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán” (KEHOP-1.4.0-15-2016-00014) elnevezésű projekt az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával.


A két megyét is érintő beruházás nyitórendezvényére két helyszín adott otthont 2019. május 15-én. Jász-Nagykun-Szolnok megyében Besenyszög, majd Bács-Kiskun megyében Tiszaug.

A besenyszögi Wesniczky Antal Művelődési Házban a vendégeket a házigazda, Balogh Zoltán polgármester köszöntötte, aki megtiszteltetésnek érezte, hogy helyet adhatott a település a nyitórendezvénynek. Üdvözölte a projekt megvalósítását, amely a biztonságról szól. Visszaidézte a 2000-es év nagy árvizét, amikor a településen élők védték a gátat, megmentve a falut az árvíztől.

Dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy ebben a megyében már többször átéltek fantasztikus összefogást az árvizek idején. A helytálláshoz azonban nem csak az emberek összefogására, hanem a szakmai összefogásra is szükség volt.

Utalt Vásárhelyi Pál munkásságára és arra, hogy a mai szakemberek a mai kor technikai tudásának megfelelően tovább viszik az örökségét.

Az árvízvédekezés mindenki érdeke, és fontos, hogy magunkon túllátva gondolkodjunk felelősséggel, mindenki biztonsága érdekében – mondta, majd hozzátette: Több mint 20 ezer ember életéről és 28 milliárd forintos vagyonvédelemről beszélünk. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti ügyek kormánya az elmúlt években több milliárd forintot fordított arra, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója a következőket mondta: A projekt megvalósításához szükséges, hogy a térség mögöttünk álljon, hiszen sem megye, sem nemzetközi határokat nem ismernek a folyók.

– Megpróbáltunk olyan projekteket megtervezni melyek nem adott célt szolgálnak. A most induló fejlesztés fő célja a biztonság, az árvízvédelem, de emellett több megyét és célt szolgál, amelyek gazdagabbá teszik a térséget. A hullámtérre került területre erdőket telepítünk, az elmúlt 10 évben 500 hektárra, több mint tizenegy faj került.

Megemlítette, hogy a szlogen: Teret a folyóknak. A projektre rátérve elmondta, hogy a legnagyobb feladat a 80 km-es folyószakaszon a legfontosabb terület és feladat kiválasztása volt, majd ismertette a nagyvízi meder vízszállító kapacitásának növelése érdekében tervezett fejlesztéseket.

Besenyszög térségében 270 hektár kerül a hullámtérre. Közel 7 (vagy 4) km-es, új töltés épül, nő a hullámér területe, javulnak a lefolyási viszonyok.

A másik fókuszterület Vezseny térsége. Az igazgató kiemelte, hogy a 600 hektáros hullámtéren a gazdálkodók továbbra is el tudják látni a munkát. A hullámtér az árvizek levonulását szolgálják, de szolgálniuk kell azt, hogy az emberek hasznot tudjanak húzni a területből. A nyárigát-rendszer átalakítása az árvizek könnyebb levezetését teszi lehetővé, és a vezsenyi komp térségében a hullámtéri szűkület is megszűnik a beruházás után, illetve kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá válik a területek használata.

Lovas Attila harmadik területként a Tiszaugi térséget jellemezte, ahol töltésáthelyezésre kerül sor, könnyebb áramlási feltételeket alakítanak ki a biztonság érdekében. Különös hangsúlyt fektetnek a tiszaugi Tisza hídra, ahol szintén hullámtéri szűkület van, de ezt a munkálatok során felszámolják, és a híd környezetében nő a nagyvízi meder vízelvezető képessége.

Dr. Berkó Attila kormánymegbízott, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetőjének zárszavával ért véget a besenyszögi nyitórendezvény. A kormánymegbízott hangsúlyozta a vízügyi szakemberek hozzáértését, kiemelte és megköszönte szakmai munkájukat. Köszönetet mondott az itt élőknek, akik a múltban is megvédték értékeiket, és köszönetet mondott a nemzeti ügyek kormányának és az uniónak a források biztosításáért.

Délután, újabb helyszínen, Bács-Kiskun megyében a tiszaugi Rendezvényházban is elindult a projekt a nyitórendezvénnyel. A vendégeket Káré Gábor, Tiszaug polgármestere köszöntötte, aki visszaidézte a múltat, hiszen a 2006-os árvíz rettegésben tartotta a környéket.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Magyar Országgyűlés alelnöke elmondta, hogy örömmel vesz részt a rendezvényen, hangsúlyozta, hogy a homokhátság különösen sajátságos nehéz helyzetben van.  Bizakodik abban, hogy kormányzati akarattal a jövőben olyan rendelkezés történik, amely évtizedekre meghatározza Duna-Tisza között élők sorsát, gazdálkodását, a projekt pedig a Tisza mellett élők biztonságát szolgálja.

Kovács Ernő megyei kormánymegbízott kiemelte, hogy két és fél év van arra, hogy a pénzt úgy költsék el, hogy az, az itt élő emberek hasznára és biztonságára váljon.

Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója hangsúlyozta, hogy helyes döntés volt elindulni ezen az úton. Szigorúan védett területekről, erdőgazdálkodásról, idegenforgalomról van szó. Magyarországon valamennyi folyóra elkészítették a terveket, hogy milyen beavatkozásokat lehet tenni, hogy az árvízszint ne emelkedjen tovább. A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése hármas célt fogalmazott meg: erősítsük a töltést, legyenek tározók és ne engedjük, hogy tovább emelkedjen az árvízszint. Kiemelte, hogy gondoskodni kell nem csak az árvizekkel, hanem a kisvizek szabályzásával is.

Lovas Attila vízügyi igazgató a projekt szakmai részét elemezte, ahogyan Besenyszögön. Elmondta, hogy a projekt megvalósítására kerülő műszaki megoldások és számítások a kisminta kísérletek alapján a legjobbak.  Kiemelte a tiszaugi hídnál történő fejlesztéseket, ahol a 40 méteres széles hullámtéri hídnak vízelvezető képességét jobban ki kell használni. A projekt része – a vízvezető képesség jobbá tétele. Fontos, hogy a hullámtereken megtaláljuk azt a hasznosítási módot, amely mindenkinek jó – mondta az igazgató.

A projekt közvetlen célja a Tisza Szolnok és Csongrád közötti szakaszán a nagyvízi meder árvízlevezető képességének növelése, az árvízi biztonság növelése a Tisza teljes hazai szakaszán a rendkívüli árhullámok csúcsvízszintjeinek 1 méterrel való csökkentése – fejezte be a szakember.