VTT Hullámtér rendezése a Közép-Tiszán

A „VTT hullámtér rendezése a Közép-Tiszán” projekt ünnepélyes zárórendezvényére került sor 2022. szeptember 2-án Tiszaugon, a helyszín megegyezett a több mint két évvel ezelőtti nyitórendezvény egyik helyszínével.


 


A Tisza Tiszapüspöki és Tiszaug közötti szakaszán az Európai Unió és a magyar állam több mint 15,5 milliárd forint összegű támogatásával valósult meg a hullámtér rendezése. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciumában megvalósult projekt által érintett települések: Besenyszög, Szolnok, Tiszajenő, Tiszaug, Tiszapüspöki, Tószeg és Vezseny.

A projekt célja az volt, hogy gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosítsanak a folyónak. Ennek érdekében megvalósult a Fokorúpusztai töltésáthelyezés, a vezsenyi kanyarulat és a tiszajenői nyári gát rendezése, az árapasztó vápa kialakítása a tiszaugi híd környezetében és töltésfejlesztés történt Tószegen.

A beavatkozásokat a Tisza-völgyi árvízvédelmi rendszer fejlesztési programjához tervezték, melyek közvetlenül szolgálták a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése programban foglaltakat, amely szerint cél a tározók megépítése és a nagyvízi meder vízszállító képességének növelése által a Tisza teljes hazai szakaszán a rendkívüli árhullámok csúcsvízszintjeinek egy méterrel való csökkentése.

Közvetlen cél a Tisza Szolnok és Csongrád közötti szakaszán a nagyvízi meder árvízlevezető képességének növeléséhez való hozzájárulás, végeredményben az árvízi biztonság növelése. E projekt lényegében a folytatása az ugyanezt a célt szolgáló, Kisköre-Szolnok közötti hullámtéri projektnek.

Az ünnepélyes zárórendezvényen elsőként Káré Gábor, Tiszaug polgármestere szólt, aki az itt élő emberek háláját tolmácsolta a projektben résztvevők felé. A településeken élők árvíz idején is nyugodtabban hajtják a jövőben álomra a fejüket, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően nagyobb biztonságban lehetnek – hangsúlyozta. Beszédében utalt a 2006-os árvízi időszakra, amely bizonyította, hogy mennyire fontos a védvonalak ápolása, fejlesztése. Megköszönte az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak és a Kötivizignek, hogy megvalósították ezt a fejlesztést, de köszönetet mondott a kivitelezők felé, akik a legjobb tudásuk szerint segítették a projekt megvalósulását.

Lovas Attila

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, mára az egész Közép-Tisza völgyet érintő hullámtéri beavatkozásokat sikerült megvalósítani. Teljesült a szlogen: Teret a folyóknak! A projekt során történt beavatkozások a legnagyobb hatékonyságot nyújtják egy árvízi levonulásnál. Ismét visszaadtunk egy területet a folyó számára, és a beavatkozások az itteni üdülőterületetek értékét is emelik – mondta az igazgató.

Kihangsúlyozta, hogy szakmailag mennyire érdekes és fontos volt a fejlesztés, hiszen bebizonyosodott, hogy szakmai vitákban szükséges egy kismintát készíteni. Megépült a terepasztalon a tervezett létesítmény, így kiértékelhették a hatékonyságot. Ez a kísérlet mutatta ki, hogy a létesítmény megvalósítható, és ez is eredménye ennek a projektnek.

Lábdy Jenő

- A projekt célja a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése programnak megfelelően az, hogy az eddiginél szabadabb utat enged a folyónak, így gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosít. Azt, hogy a vizeket le tudjuk csökkenteni, annak több beavatkozási módja is van. Az egyik, a vízgyűjtőkön való megakadályozás, másik megoldás a töltések magasítása, de ez is korlátos tevékenység. A harmadik megoldás pedig a hullámterek átjárhatóságának biztosítása, ami itt is megvalósult – mondta Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese.

A hullámtér, a két töltés közötti terület a folyóé, nem az erdőé, és nem az embereké. Komoly élettér, felelőtlenül nem lehet hozzányúlni, de ha nem nyúlunk hozzá nem tud lefolyni a víz – folytatta a főigazgató-helyettes.

Elmondta, hogy sokan támogatták a fejlesztés megvalósítását, de be kell ismerni, hogy voltak, akik meg akarták akadályozni, de szerencsére ez nem sikerült.

Ebben a projektben megmutattuk, hogy mindenki jól jár és a jövőben is sokat teszünk a vízügyi igazgatóságokkal közösen annak érdekében, hogy a hullámterek rendezése minél nagyobb mértékben megvalósuljon. Elindítunk egy hullámtér intézetet, ahol kutatásokat végzünk, hogyan lehet a legjobban elvégezni a munkálatokat – fejezte be Lábdy Jenő.

Kovács Ernő

Kovács Ernő főispán, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezetője visszautalt az elmúlt tiszai áradásokra, arra, hogy méteres homokzsákok százezreit töltötték meg, de megfeszített munkával sikerült megvédeni a településeket és hangsúlyozta, hogy mindannyian felelősek a biztonságért. Az elmúlt évek mutatják az itt élő emberek elszántságát és a vízügy kiváló szakmai munkáját.

Végezetük megköszönte, hogy Jász-Nagykun Szolnok megye és Bács-Kiskun megye határán megépült a több éven keresztül futó projekt 15,5 milliárd forint hazai és uniós forrásból.

Lezsák Sándor

Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője

- Nekünk az a felelősségünk, hogy ésszerűen alkalmazkodunk a természethez, védjük az itt élők biztonságát és életminőségét – kezdte az országgyűlési képviselő. A politikus is időutazásra hívta a jelenlévőket, megemlékezett a 2000 évben történő tiszai cianid szennyeződésről, majd az ezt követő évszázad legnagyobb árvizéről.

- Ez a program 2019 májusában, itt, ezen a tiszaugi településen indult és jól emlékszem arra, hogy Lovas Attila tett egy ígéretet, mégpedig azt, hogy a rendelkezésre álló összegből megépülő fejlesztéseket takarékosan kezelik, és nem lesz több a ráfordított összeg. Gratulálok, betartották ezt az ígéretet, ami nem kis teljesítmény. A parlamentben képviselőként is tapasztalom, hogy jó kezekben van a vízügyi ágazat. Több helyszínre is ellátogattam ebben az évben, ahol vízügyi szakemberekkel találkoztam, és ezek a beszélgetések megerősítettek ebben.

Bízom abban, hogy sok sok év után, ez az én személyes nagy kudarcom is, de végre a Duna-Tisza közti homokhátság vízpótlása elindult és most olyan folyamat részesei vagyunk, mely által újra virágzóvá, élhetővé válnak az itteni települések, ehhez jó erőt, egészséget, isteni áldást kívánok – fejezte be ünnepi beszédét Lezsák Sándor.

A projekt zárásaként a kivitelező konzorciumi cég nevében Sopronyi László, a Kötiviép’B Kft. ügyvezető igazgatója szólt. Elmondta, hogy egy éve vesz részt a projekt kivitelezésében, de a munkálatok alatt csak alázatot és tiszteletet tapasztalt. A projektet egy sikeres csapatmunkának nevezte, majd hivatalosan is, a kivitelezők nevében, készre jelentette a létesítményeket és átadta a vízügyi igazgatónak.

A készre jelentést követően ünnepélyes keretek között avatták fel beruházást.

--